Zalában jártam, túrni. Legendás településeket felfedezni, ahol jóra való, jellemzően cigány emberek, ahelyett hogy elmennének lopni, inkább üzleti vénájukat csillogtatják, a nyugati határ közelségét kihasználva. Ausztria, Németország, Olaszország, Hollandia, Svájc gazdag fattyainak megunt holmijait rakják tehergépkocsikra, melyekért gyakran pénzt is adnak.

Hogy ez mennyiben más, mint amikor lomtalanításkor köröznek Budapesten az utánfutós zsigulival? Lehet, csak nívójában...

Ó, még azok az régi orosz órák hangulata... Avatott úttörőként úgy hívtuk filmsztár alkatú szarbarna köpenyes orosztanárunkat: Surda, akinek volt két olyan jellegzetes tulajdonsága, hogy el sem hiszed!

Ráutaló magatartást már akkor tettem, mikor a horrorfűi kalandunk bevezetőjében azt találtam írni: "Hogy Bobby nyúl a szőrős Pamelát bassza meg!" Mert benn felejtettük nála egy teljes hétre a haciendiában. Azt a bájos kis plüssmackólányt, akinek szokása volt minden áldott hétvégén, hogy röpke percekre, Bunkó Bob férfias szükségleteit szolgálatkészen levezesse - a kis kurva -, és olyan alázattal tűrje a légkalapácsot megszégyenítő farát érintő ritmusszámot, hogy se könny, se nyavalygás, csak vérprofi szex!

"Apuska, megígérted a múlt este, hogy felmegyünk a tejútra, és összegyűjtjük az angyalok mosolyát... Milyen öröm lesz! Cipőmet belepi az aranypor s nem látszik, hogy ócska és lyukas."

Időről időre ráguglizok blognevemre, hogy amatőr közszereplőként kinek a tenyerébe másztam. Csak a biztonság kedvéért! Hogy tudjam. Mihez tartani magam, el ne bukjak a kettős táncban, illetve abban a két bal lábban, mely nagyban felelős - ócska és lyukas cipőm hordásában.

Most mást találtam...

"Nekem a Balaton, a riviéra, napozni ott szeretek, a homokon..." Hülye vagy? Majd biztos megyek Hegyaljára, mikor Balatonon rajtol a Baywatch! Zamárdiban senkinek nincs takargatnivalója, villan a fenék, cicik a kirakatban, és olyan menő dj-ék fogják keverni a zenét, hogy az odabasz!

Beszarás! A saját régi stílusom megihletett. A „Blogger Online Könyvhétre” gyűjtött fesztivál különkiadásom kapcsán visszaolvastam néhány régi szösszenetet, és rá kellett jönnöm, természetes irodalmi kifinomultságom egy hiú reményekkel kecsegtető szinten megakadt. Egy ideje a kaptató oldalában bohóckodok, és csak gurítom a lejtő aljába a gyöngyöket a disznóknak, melyek még csak nem is igazak.

"Kiabálós zene? Villanygitár? Szörnyes póló? Zippzáros takaró? ...helyetted meg én tanuljak?"

VOLT, watt, ohm, amper, Farádon, Szárföldön, Kapuváron át sebességhatáron Sopronig odaver, egy merő feszültség a pipitér, persze aki szerencsés, kedd estétől hangol, így többlettöltést remél; gólyafészek, szélkerék, ördögszekér, szarvasveszély, és ez még csak az autóút - meleg méltóság menetünk a vitnyédi Alibi Bár nem terel -, szerda délre miniatűr bulivadász konvojunk fesztet ért.

Nyár van. Szezon. Szövet alól kifelejtett bőrárú sül ropogósra a napon, főnöke egy szikrázó csillag, megszúrt kicsit, tudom most úgy hat, hét meg a nyolcát, semmiről írni béna.

Béna, de igény volna a szóra. Nemcsak holmi kelekótya fesztiválbeszámolóra, ahol egy részeg ember dülöngél s borul bele hol árokba, hol apró kalandokba, hanem...